Versek – Virradattól pirkadatig

A versek elgondolkodtatnak, segítenek átélni pillanatokat.

Alábbi vers bemutat egy olyan tavaszi képet, mellyel azonosulva talán jobban tudjuk értékelni mindazt a csodát, amit egy tavaszi nap tud nekünk nyújtani.


Virradattól pirkadatig

 

Fénylő éji ruháját a hold
hajnalban csendben levetette
megállt így, fázósan, remegve
s helyét a testvére átvette.

versek weboldalam telihold képe

A gyerektéren aztán megmozdult egy hinta
szavára a térről hajnali pára szállt fel
s féligálmos macskák tapadtak házfalakra
a még alvókat kedvesen ébresztette fel.

Keltette a szelet, az fáinkat mérgesen borzolta meg
majd száraz faleveleket nyalt fel, s morcosan széjjel szórta
aztán mint egy jó utcaseprő, összehordta az egészet
majd mérgében egy nagy lendülettel a játszótérre dobta.

Hangjára kibújt a köd is a barna fák mögül
ki még éjjel a kertekre nedves rongyokat dobált
gondolta, még a kerti bokroknál kicsit megül
de hirtelen melege lett, és gyorsan odébbállt.

Délben örömtől zsongott a strand, és minden fénylett
gyereksereg ette a kolbászt, meg a meleg lángost
délutánra már halvány fényszirmok erőlködtek
lassan összeolvadt a közel és a messzi távol.

Este felé egy hűvös széljárat végigrohant
ólomcipője a mezőn mély barázdát szántott
majd az egyre-egyre távolodó percek
vonták magukkal a nappali világot.

Ekkor puha takaróját húzva magára
a nap még egyet kacsintva visszanézett
majd unottan borult a szürkület a tájra
s bátyja megint éji szolgálatba lépett.

  versek weboldalam naplemente

Írta: Benkó Attila 2017.02.17.

Tekintsd meg legutóbbi versemet: Versajánló

Összes versem itt található: Versek (összes)